„Nem abban hiszünk, hogy egy szakember néha-néha elmegy és megpróbál képzést tartani. Közös tanulószervezetként tekintünk magunkra” – fogalmazott Thaisz Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke a Jelen című közéleti hetilapnak adott közelmúltbeli, nagy ívű, szakmai interjújában. A cikkben szóba kerültek az utóbbi időben az oldalunkon is többször taglalt innovációs projektek, amelyek az intézmények módszertani, szakmai megújulása mellett a pedagógusok ösztönzésének, differenciált díjazásának is fontos elemei.

A beszélgetés során Thaisz Miklós kitért arra is, hogy az MMSZ Iskola Alapítvány által fenntartott intézményekben – óriási erőfeszítések árán – valamelyest javult a szakos ellátottság és a pedagóguslétszám is. A kuratóriumi elnök szerint ráadásul nemcsak ez számít jó fokmérőnek azzal kapcsolatban, hogy valamit jól csinálnak, hanem például az is, hogy a 2020 őszén átvett Nyírpilisi Általános Iskolába azóta több más településről is viszik a gyerekeket.

A teljes interjút, amelyben a közoktatás átalakítása, a pedagógusbérek vagy épp a szegregáció és integráció kérdései mellett szó esik a máltai iskolák legfontosabb céljairól és a sikerük „mértékegységéről” is, ide kattintva lehet elolvasni:

https://maltai.hu/assets/uploads/files/7b77e-thaisz-miklos_interju_omd-%284%29.pdf