A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványnál hiszünk abban, és mostanra számtalanszor tapasztaltuk is, hogy az együtt átélt, felemelő pillanatoknak hatalmas közösségformáló erejük van. Ezért is volt olyan nehéz megélni, hogy az előző tanévben, annyi minden más mellett, a mindenki által nagyon várt, megható szalagavató ünnepségeket sem tudták megtartani az általunk fenntartott szakképző intézményekben. Szerencsére idén volt mód a szükséges óvintézkedések betartása mellett megszervezni a végzősök életének egyik fontos eseményét, így aztán február a szalagavatók hónapja is lett nálunk!

Egy éve ilyenkor az MMSZ Devecseri Szakképző Iskola Egy elmaradt Szalagavató margójára című videója csalt könnyet sokak szemébe, éppen ezért különösen jó érzés, hogy Kovács Éva intézményvezető ezúttal személyesen oszthatta meg gondolatait a helyi Művelődési Központban összegyűlt tanulókkal és szülőkkel. Az igazgatónő beszédében kitért arra is, reméli, idővel a pandémia miatt átélt nehézségek elhalványulnak majd, és az együtt töltött idő szépségére emlékszik majd mindenki. Amint az a Devecser TV összefoglalójából is kiderül, a műsort a Jubiláte Női Kar, valamint Kurdi Róbert előadása színesítette, mielőtt az est fénypontjaként felkerültek a gyönyörű ruhákra „a büszkeséget, a kitartást, a mérhetetlen sok munkát, az összetartozást és a közeledő búcsút” jelképező szalagok.

Az MMSZ Óbudai Technikum és Szakképző Iskola közösségi oldalának beszámolója is kiemelte, a sajnálatos tavalyi törlés után 2022-ben „dupla lelkesedéssel” vágtak bele a szalagavató mindig örömteli szervezésébe. Bízunk benne, hogy a fotók is hűen tükrözik, hogy a továbbra is kihívásokkal teli mindennapok közepette egy olyan ünnepséget sikerült tető alá hozni, amelyre mindenki nagyszerű emlékként gondol majd vissza.

Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban első alkalommal kerültek „máltais” szalagok a végzősök mellkasára. A Városunk Dombóvár oldal tudósítása szerint az emelkedett hangulat és az ünneplő ruhák mellett itt a Jászai Mari- és eMeRTon-díjas színésznő, Papadimitriu Athina és lánya, Magyar Réka műsora, a 9 éves Kintner Ádám, valamint a tanárok meglepetés előadása is hozzájárult ahhoz, hogy a szalagavató tényleg felejthetetlen élmény legyen a résztvevőknek.

Természetesen a gyöngyösi Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium közössége is minden erejével azon volt, hogy egy korábban megszokott, nagyszabású ünnepséggel köszöntse a végzőseit, azonban a járványhelyzet aktualitásait folyamatosan nyomon követve végül úgy döntöttek, nem vállalják, hogy a 600 fősre becsült vendégsereget zárt térben összehozzák.

Ez persze nem jelenti azt, hogy az utolsó évüket töltő diákoknak teljesen le kellett mondani a szalagavatásról, hiszen az iskola, mint sokszor máskor, most is feltalálta magát. Minden egyes osztály számára felajánlották, hogy szűk körben, szüleik jelenlétében tartsák meg külön ünnepségüket, a lehetőséggel pedig szinte kivétel nélkül éltek a tanulók. Daskalopoulos-Kuzbelt Hilda intézményvezető természetesen valamennyi eseményen jelen volt, hogy személyesen köszöntse a végzősöket, ezeken a kissé rendhagyó, ám így is rendkívül érzelemdús szalagavatókon.

 

Büszkék vagyunk arra, hogy intézményeink a mostani helyzetben is megtalálták a módját annak, hogy a diákok „ne maradjanak le” iskolai éveik egyik meghatározó, felemelő pillanatáról, és bízunk benne, hogy a következő tanévben már minden tekintetben „hagyományos” szalagavató ünnepségeket rendezhetnek összetartó közösségünk tagjai.