A módosított műszaki tartalom alapján az új ajánlattételi felhívás 2020. május 26-án jelent meg, 2020. június 10-i ajánlattételi határidővel. A benyújtási határidő – melynek kis mértékű meghosszabbítása szükség esetén nem zárható ki – letelte után kezdődhet majd meg az ajánlatok ellenőrzése, és az árazott költségvetésekkel kapcsolatos, esetleges hiánypótlási körök lebonyolítása.

Bár a körülmények előre nem látható módon megváltoztak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány kedvezményezettként természetesen töretlenül elkötelezett a felújítás mellett, és bízunk benne, hogy minden érintett együttműködésével eredményesen fejezhetjük majd be a település életében is létfontosságú fejlesztést.