A Tempus Közalapítvány évről évre Nívódíjjal jutalmazza azokat az Erasmus+ projekteket, amelyek kimagasló színvonalú, példaértékű tevékenységet végeznek. Megtisztelő, hogy a program közelmúltban megtartott zárókonferenciáján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Óbudai Technikum és Szakképző Iskola is a kitüntetettek közé került. Intézményünk a Zöld út a vendéglátásba 2. – A fenntarthatóság a gyakorlatban projektjével érdemelte ki a rangos elismerést. A legkiválóbbak közé sorolt nemzetközi együttműködés koordinátorával, Siki Andorral nemrég a Tempus Közalapítvány hivatalos oldala készített interjút, melyből sok mindent megtudhatunk a sikeres kezdeményezésről.

A gyakran csak „Keltaként” emlegetett iskolánk már 2010 óta pályázik különböző szakképzési projektekre, amelyek külföldi szakmai gyakorlatokra és nagyobb ívű, partnerségi együttműködésekre is lehetőséget adnak. A cél egyértelmű: az intézmény már így is színvonalas vendéglátó szakképzését még ötletesebbé, még piacképesebbé tenni. A Nívódíjjal jutalmazott projekt keretében 3 hónapon át próbálhatták ki magukat a diákok nemzetközi luxusszállodaláncok egy-egy tagjánál, olyan impozáns helyszíneken, mint a Kanári-szigetek és Portugália.

A pincér- vagy épp szakácsnövendékek számára a részvétel az iskolai környezetben nehezen elsajátítható elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzésén túl a nyelvtudás fejlesztésére is kifejezetten előnyös. A díj odaítélői ezen kívül a projekt értékeként emelték ki azt is, hogy a kísérő tanár úgynevezett „job-shadowing” („munkamegfigyelés”) tevékenysége révén az iskola is képet tud alkotni arról, milyen irányban érdemes haladni a szakmai és nyelvi képzésnek ahhoz, hogy a végzett tanulók minél inkább megfeleljenek a legmagasabb munkaerőpiaci elvárásoknak is.

Óbudai iskolánk projektjének a bevezetőben már említett nevére pillantva a kezdeményezés újabb fontos küldetése is világossá válik. Ahogy azt Siki Andor is megjegyezte, a vendéglátó szektor jelenlegi működése rengeteg környezetkárosító hatással jár, melyeket mindannyiunk érdekében mérsékelni kell. Éppen ezért a fogadóhelyek kiválasztásánál kulcsszempont volt, hogy a máltais diákok jó, „zöld” gyakorlatokat lássanak a beszerzési és termelési folyamatok, illetve a takarítás, mosogatás, karbantartás, hulladékkezelés területein.

„Egyre nyilvánvalóbb, hogy a vendéglátó szektornak át kell esnie egy paradigmaváltáson, amely szerencsére már elkezdődött. Ehhez olyan szakemberekre is szükség lesz, akik fenntartható elvek és szabályok mentén képzelik el a szakma jövőjét. (…) Mi ehhez szeretnénk a magunk szerény eszközeivel hozzájárulni” – fogalmazott Siki Andor.

A projekt sikerével kapcsolatban sokat mondó, hogy azok a diákok, akik valaha eljutottak Erasmus+ külföldi gyakorlatra, bármikor szívesen részt vennének újra. Többek közt ez adja a motivációt arra, hogy az MMSZ Óbudai Technikum és Szakképző Iskola ezután is minél többeknek megadja az esélyt erre a rendkívül hasznos tapasztalatszerzésre. A munkatársak folyamatosan azon dolgoznak, hogy a már így is roppant széles – Franciaországra, Olaszországra, Spanyolországra, Észtországra és Csehországra is kiterjedő – partneri hálót bővítsék. A Nívódíj tehát büszkeségre bőven ad okot – hátradőlésre azonban nem, és ezt óbudai iskolánkban pontosan tudják is!

A teljes interjút, amelyből többek közt kiderül az is, miként befolyásolta a pandémia az utóbbi időszak külföldi szakmai gyakorlatait, ide kattintva lehet elolvasni.