Még 2020 februárjában került sor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnáziumban az Irány az OLIMπA! nevű rendhagyó, interaktív matematikai csapatversenyre. Gyöngyösi intézményünk kezdeményezése a diákok és a felkészítő tanárok körében is akkora sikert aratott, hogy rögtön jelezték: a jövőben is azon lesznek, hogy minél több ilyen kreatív, a mai világban kulcsfontosságú tudást és kompetenciákat megmozgató vetélkedőt hozzanak tető alá. Sajnos pontosan tudjuk, hogy az azóta eltelt bő két év nem épp a nagy létszámú, személyes jelenlétet igénylő eseményekről szólt – azonban a körülmények a közelmúltban már lehetővé tették a kiváló hagyomány folytatását. Ennek megfelelően tavasszal le is zajlott két hasonlóan ötletes megmérettetés, melyeken szerencsére sem a játékos, mégis kihívást jelentő feladványokból, sem a szép számú indulóból nem volt hiány!

Időrendben haladva kezdjük a március 24-én rendezett „MARS EXPEDÍCIÓVAL”, amely egy 3 fős csapatoknak kiírt, online alapon működő, logikai-matematikai fejtörőkből álló verseny volt. A sikeres teljesítéshez tehát a diákoknak többek közt azt a két dolgot kellett tenniük, amit egyébként egy „átlagos” matekversenyen tilos volna: mobiltelefont használni és folyamatosan beszélgetve összedolgozni. A két kategóriában (szakképző, illetve technikum) rajthoz álló tanulóknak így olyan, problémamegoldó képességet és logikus gondolkodást igénylő próbatételeken át vezetett az útjuk a célig, azaz a „Marsig”, mint az űrkutatásos memóriajáték, a puzzle vagy épp a mágneses építő.

Óriási sikerként könyvelhető el, hogy a versenyen összesen 50 csapat, azaz 150 diák vett részt, Gyöngyös mellett Egerből, Hatvanból, Lőrinciből, Salgótarjánból, Budapestről, sőt, még Dombóvárról is. A beérkező nevezéseket látva a szervezőknek nagyobb helyszín után kellett nézniük, amely a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gyöngyösi kampuszának vezetősége jóvoltából az intézmény nagyterme lett. A létszám mellett pedig a jutalmakra sem lehetett panasz, a legjobbak ugyanis okoskarkötőt, Bluetooth-os hangszórót és fülhallgatót vehettek át. Ami pedig ennél is fontosabb, a visszajelzések alapján a résztvevők úgy tették próbára képességeiket, hogy közben helyezéstől függetlenül minden pillanatát élvezték a különleges versenynek – márpedig éppen ez volt az ötletgazdák legfőbb célja.

Áprilisban 21-én pedig már az idegen nyelvi tudáson volt a hangsúly – no, meg a tojáskeresésen! Az ünnep közelségére tekintettel ugyanis a gyöngyösi iskolánk ezúttal húsvéti köntösbe csomagolta sokszínű angol és német vetélkedőjét, amely ugyancsak megmozgatta a szűkebb és tágabb környezetet is. Külön öröm, hogy erre az eseményre is elutazott a dombóvári Magyar Máltai Szeretetszolgálat Esterházy Miklós Technikum 2 csapata, amely nagyszerűen illusztrálja az MMSZ Iskola Alapítvány által fenntartott intézmények közti erős kapcsolatot, együttműködést.

Ráadásul messze nemcsak ez az oka annak, hogy a fenti, rendhagyó versenyek szervezését az Iskola Alapítványnál is fontosnak tartjuk, és a jövőben is szorgalmazni és lehetőségeinkhez mérten támogatni fogjuk. Mindig is lényeges volt számunkra ugyanis, hogy a tanórák keretében átadott ismeretek mellett azokon túl is „mozgassuk meg” a diákokat, próbáljuk belőlük kihozni képességeik legjavát, márpedig egy ilyen innovatív vetélkedő erre kiváló alkalom. Szintén örömteli, hogy a fenti rendezvények az indulóktól olyan képességeket igényeltek, mint a mobileszközök okos használata, a logika vagy épp az idegen nyelvi tudás, amelyek napjainkban roppant fontosak az érvényesüléshez, így felmérésük, fejlesztésük nagy hasznukra válhat a diákoknak. Büszkék vagyunk továbbá arra is, hogy a nagy népszerűségnek örvendő versenyek sikeres lebonyolításához az MMSZ Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium számos tagja hozzátette a magáét, bizonyítva, hogy intézményeink közössége egy jó cél, például egy előremutató ötlet remek megvalósítása érdekében mindig kész egyesíteni erőit!