Az iskolakezdés és az oktatás töltötte ki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyolcágú kereszt című és a Mária Rádióban hallható, legutóbbi műsorának jelentős részét. Ebben Thaisz Miklóssal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványának kuratóriumi elnökével Radványi Benedek készített interjút. A beszélgetésük írásos változatát olvashatják alább.
fotó: Majoros Árpád Csaba
Az alapítványi iskolákról többnyire gazdag családok nagyvárosi gyermekei és busás tandíj jut eszünkbe. A máltai iskolák azonban többnyire szegények lakta településeken működnek és az odajárók nem fizetnek persze külön tandíjat, mégis azért sokban eltérnek a hagyományos intézményektől. Röviden: miben?
Alapvetően ugyanazon szabályok szerint működnek a mi rendkívül hátrányos helyzetű kistelepüléseken működő óvodáink, általános iskoláink, mint a nagyvárosiak. Nálunk sincs meg a bölcsek köve, tehát nem tudok mondani egy darab csodareceptet. Talán azt emelném ki, hogy a Máltai Iskola Alapítványnál komplex megközelítéssel közelítünk a gyerekekhez, családokhoz. Kiemelten próbálunk figyelni minden gyerekre, családra, szülőre, gondviselőre. Az Iskola Alapítványunk egy közepes fenntartó, mindenképpen kisebb, mint mondjuk egy tankerület. Így kicsit nagyobb, személyes, szakmai figyelmet tudunk biztosítani az iskoláknak, óvodáknak, gyerekeknek. Nagyon fontos specialitásunk talán, hogy egy ágazatközi együttműködésen alapuló programot valósítunk meg a kistelepüléseken, ami azt jelenti, hogy a védőnőtől kezdve a Biztos Kezdet Gyerekházakon keresztül a foglalkoztatást biztosító üzemekig nagyon sok különböző ágazatba tartozó szereplő együttműködésével segítjük a gyerekeket és a családjaikat. De mivel az oktatás a témája a mai beszélgetésnek, fontos kiemelnem, hogy nyitottak vagyunk a pedagógiai és módszertani innovációkra, és próbálunk segítséget, támogatást adni a pedagógus kollégáinknak, hogy próbáljanak ki újabb módszereket. Hozzáteszem, hogy az intézményeink, iskoláink, óvodáink szakmai autonómiáján nagy hangsúly van, hiszen mi nem tudjuk és nem is akarjuk megmondani Budapestről – ott van a székhelyünk –, hogy konkrétan melyik pedagógiai módszert alkalmazzák az iskoláinkban. Inkább segíteni, ajánlani, javasolni tudunk és közösen gondolkodni.
Igen, olvastam, hogy számos új kezdeményezés indult ebben a tanévben. Dobbantó Projekt, Robotika foglalkozások, orientációs évfolyam, projekt év. Az oktatást övező mostani – jobbára negatív – közhangulatban mégis miként tudják ezeket a pozitív innovációkat beiktatni a tanmenetbe és motiválni a pedagógusokat?
A tanmenet és a tanterv egyébként – a közhiedelemmel ellentétben – azért ad mozgásteret az intézményeknél. Azt tapasztaljuk, hogy amikor egy új módszert vezet be egy iskola, egy óvoda, ez tényleg több munkát jelent, mint a hagyományos, megszokott módszerekkel élni. Ha például nem tantárgyak lesznek az egyik középiskolánkban kilencedikben, hanem 5-6 hétig tartó projektekbe integráljuk a tananyag tartalmát mind a közismereti – tehát matek, magyar -, mind pedig a szakmai ismereti tantárgyakat, akkor ez nagyon komoly előkészítést, felkészülést igényel. Vagy amikor digitális eszközöket, alkalmazásokat használunk, ezt meg kell a tanárnak is tanulni, a saját magáévá kell tenni. Szóval ez munka! De azt érzékeljük, hogy a pedagógusok tudják pontosan, hogy nem működik elég jól a hagyományos módszertan. Ezért azt látom, hogy örülnek annak, hogy a máltai iskolákban – talán szerénytelenség nélkül mondhatom -, van lehetőség, szabad tér és támogatás is arra, hogy kipróbáljanak új dolgokat, és ez egyébként motiváló.
Pont ezt akartam kérdezni, hogy ettől – gondolom – motiváltabbak ők…
Igen, ez motiváló.
És nem is küzdenek pedagógushiánnyal ennek mentén?
Hát, ezt természetesen nem mondanám, hogy nem küzdünk, de azt talán mondhatom, hogy az országos – hát, sajnos nem túl jó – tendenciához képest nálunk inkább javul, mint romlik a szakos ellátottság. Ezt így szoktuk mondani, hogy hány óra van, ami egy iskolában lefedhető szakos tanárral. Nálunk ez javul tendencia szerűen. Messze nem tökéletes, tehát nem tudom azt mondani, hogy mindenhol mindenféle tanárunk van, sőt vannak kifejezetten hiány szakok, például felső tagozaton nyelvtanár vagy természettudományos tanár. Sokszor – nyilván – tanító- és tanárhiánnyal is küzdünk. De a tendencia pozitív. Most új általános iskoláink vannak: két általános iskolát és egy óvodát veszünk át idén szeptember 1-től, így már 20-ra növekedett iskoláink-óvodáink száma. És amikor tavasszal beszélgettünk az – akkor még – leendő iskoláink pedagógusaival, hogy jobb lesz-e a pedagógus helyzet, a pedagógus hiány javulni fog-e, akkor azt tudtam nekik mondani, hogy az a tapasztalat, hogy mikor átveszünk egy iskolát, hirtelen meg szoktak jelenni pedagógusok, és őszintén szólva magam sem tudom, hogy ez pontosan melyik okra vezethető vissza, de nagy megkönnyebbülés volt számomra is hallani múlt héten a híreket, hogy tényleg bejött, amit mondtam…
…így is történt…
Meg is történt, magam sem tudom, hogy miért: átvettünk az államtól egy iskolát és hirtelen több lett a pedagógus. Valószínűleg ez egy hosszabb elemzést igényel.
De ez jó hír… Hadd idézzek egyet Öntől, egy korább nyilatkozatából: „A máltai oktatási intézményekben abban hiszünk, hogy mindenki tehetséges valamiben, és ez a tehetség sugárzik akkor is, ha az utolsó padsorban ül a gyerek.” Vannak valóban olyan helyzetek, amikor valaki az utolsó padból – képletesen persze – felemelkedik?
Természetesen vannak ilyen esetek. Szokta mondani Vecsei Miklós, hogy nálunk a siker mértékegysége kicsit más, vagy nagyon más. Tehát azért a legeslegszegényebb zsákfalvakból mondjuk egyetemre bejutni azért az sokkal-sokkal ritkábban fordul elő, mint mondjuk egy átlagos budapesti általános iskolában. De vannak sikertörténetek: egyre többen szereznek érettségit, szereznek szakmát. Nem sokan, de vannak egyre többen azért olyanok is, akik a felsőoktatásba felvételiznek. Éppen ma beszéltem a tiszaburai igazgatónőnkkel és meglepődve mondta, hogy több mint egy tucat kollégánk került most beiskolázásra felsőoktatási intézménybe tanár vagy tanító képzésbe. Még meg is rökönyödtem, hogy hú, ez elég sok, ez a tantestületnek körülbelül a 20 százaléka. De hát, nyilván örülök, mert sokan dolgoznak nálunk helyiek, például pedagógiai asszisztensként.
…akinek nincs meg a végzettségük, ha jól értem, és akkor ők képzettséget szerezhetnek.
Így van, és nagyon sok ilyen történetünk van, ami nagyon fontos, mert tényleg pozitív példaként tudnak előállni ezek a fiatalok: fiúk, lányok, hölgyek, urak, akik felsőoktatási intézménybe járnak, elvégzik azt, és vannak közöttük olyanok is, akik ott maradnak nálunk az intézményben tanárnak.
Gondolom, húzzák a többieket magukkal, akik az adott településen laknak…
Így van. Tehát kevés dolognak van nagyobb nevelő hatása, mint a személyes példának.
Még egy rövid kérdésre van időnk, és kissé ez teoretikus lesz, de ha kívánhatna valamit, amit képletesen adna a pedagógusoknak erre a tanévre, mi lenne az?
Lehet, hogy illúzióromboló lesz, de nagyobb megbecsülést és több fizetést.
A tanévkezdés apropóján Thaisz Miklós az M1 csatornának is adott interjút, ezt itt találják:
