Idén 4. alkalommal szervezett rendhagyó, élményközpontú matematika versenyt a gyöngyösi Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium, 69 csapat és összesen közel 200 diák részvételével.

A LOGI SZTORI „A Nagy Játszma” fantázianevet viselő matematika versenyre a régió szakképző iskoláiból érkeztek 14-20 éves diákok. Közülük többen visszatérő vendégek, hiszen már 2023-ban is rész vettek az akkori „Mars Expedíción”, a logikai feladatokra épülő matematika verseny bolygóközi kerettörténetbe helyezett változatán. Azok, akik már másodszor jöttek, kettős elvárással érkeztek, a verseny izgalmán túl még az is motiválta őket, hogy mehetnek az „evős matekversenyre” – ahogy az egyik résztvevő aposztrofálta a versenyt. Nem ok nélkül: a megmérettetés után uzsonna is várta a résztvevőket.

„A verseny több szempontból is hiánypótló, hiszen a szakképzésben résztvevő diákoknak kevés lehetőségük adódik arra, hogy sikereket érjenek el más tanulmányi versenyeken – mondta motivációjukról az egyik szervező, Madai Judit, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese. Hozzátéve, a cél az volt, hogy mindenki el tudjon jönni, aki erre motivált.

A program felépítése mindvégig azt a célt szolgálta, hogy a tanulók élvezzék „A Nagy Játszmát”. azaz a matekversenyen töltött időt. Ahhoz, hogy a feladatokat megoldják, a jó logikán túl a szövegértési és digitális kompetenciákra is szükség volt. A diákok 3 fős csoportokat alkotva ültek egy asztalnál, ahol már előre be volt készítve számukra egy –dekorációba rejtett – QR kód, amit beolvasva elindíthatták a csoportos küldetést.

A 90 perces – elmélyült figyelmet és együttműködést igénylő – digitális kerettörténet, a LOGI SZTORI játékosított logikai feladványai után, levezetésképpen, a diákok a “máltai Keri ” tanárai által gyártott, a teremben elrejtett kaparós sorsjegyek kereshettek, ami tombolaként szolgált.

A kreatív versenykörnyezet megalkotója, Virág Katalin, a máltai Keri reál munkaközösségének vezetője autodidakta módon sajátította el a digitális keretfeladat működéséhez szükséges alkalmazásokat, programokat (Genially, Google Classroom). A fiatal pedagógus figyelme arra is kiterjedt, hogy a technikumi és a szakképző osztályok feladatsorai nehézségi szintje (az esélyteremtés érdekében) kissé eltérő legyen.

A kísérő tanárok örömmel konstatálták diákjaik motiváltságát: „Csinálják, dolgoznak!!! Mennyivel elmélyültebbek, mint a tanórán!”

„Interaktív és izgalmas volt az egész, nem csak úgy elénk raktak 20 feladatot, hogy oldjuk meg – mesélte élményeiről Glofák Petra a – versenyre 4 csapattal érkező – Magyar Máltai Szeretetszolgálat Óbudai Technikum és Szakképző Iskola tanulója, aki csapatával 16-dik lett a 69-ből. Csapattársa, Varga Dorottya szerint a gyöngyösi matekversenyen nemcsak a szendvics, hanem az is biztos, hogy senki sem lesz szomorú a végén. Tavaly egy Kahootos feladattal, idén pedig tombolával érték el a jó hangulatot a szervezők. „Emiatt én úgy megyek a gyöngyösi matekversenyre, hogy úgyis jó lesz, megéri ott lenni!” – fogalmazott Varga Dorottya.