Bár a körülmények megváltoztak, mivel Tiszaburán folyamatosan emelkedik az általános iskolai tanulók létszáma, abban továbbra is mindenki egyetért, hogy az iskolaépület bővítése, új tantermek kialakítása nélkülözhetetlen. A probléma megoldásának érdekében sor került egy felmérésre az 5235 Tiszabura, Bán Sámuel utca 4. szám alatt lévő ingatlanon, melyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület korábban megvásárolt, és köznevelési célra hosszútávra használatba adta az épületet és az udvart a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványnak. A felmérés szerint az épület átalakításával és a szükséges – nem nagy alapterületű – bővítésével kialakítható a támogatási szerződésben indikátorként szereplő 6 darab tanterem és minden szükséges egyéb helyiség.

A kalkulációk szerint a döntően földszinti átalakítás és bővítés kivitelezése megvalósítható a jelenleg hatályos támogatási szerződésben biztosítandó támogatásból. A kivitelezés ideje alatt megfelelő munkaszervezéssel a meglévő három osztály zavartalanul tanulhatna, így mindez oktatásszervezési szempontból is optimális lehetőségeket biztosít. A fenti helyzetre hivatkozva a projektgazda a megvalósítási helyszín változására vonatkozó módosítási kérelmet nyújtott be 2020. január 24-én.