Két év után rendezhettek „igazi” ballagási ünnepségeket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány által fenntartott szakképző intézményekben. A diákok azóta az írásbeli érettségin, illetve a szakmai írásbeli vizsgákon is túl vannak, ez idő tájt pedig már az elméleti és gyakorlati szakmai vizsgák vannak főszerepben. A tanulóknak és az oktatóknak is az egyik legtöbb kihívást tartogató hónapok a szóbeli érettségikkel, valamint a párhuzamosan futó ágazatai alapvizsgákkal zárulnak majd.

A remélhetőleg most már végképp mögöttünk hagyott pandémiás időszak egyik emlékezetes, mondhatni jelképes pillanata volt a gyöngyösi MMSZ Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium 2020-as „virtuális ballagási” videója, amely a nehéz helyzetben is próbált valamit megőrizni és átadni az esemény emelkedettségéből. Az egyszerre szívszorító és felemelő jelenetek után szerencsére idén már kizárólag a megható, közös ünneplésen volt a hangsúly: középiskoláinkat az alsóbb évfolyamok diákjai gyönyörűen feldíszítették, és mindenhol méltóképp elbúcsúztatták a végzősöket, akikhez az időjárás is kegyes volt. A dombóvári MMSZ Esterházy Miklós Technikum élő zenével és szívhez szóló beszédekkel kísért ballagásáról videó is készült, melyet ide kattintva lehet megtekinteni.

Az iskoláink közösségei által nagy lelkesedéssel megszervezett ceremóniákon természetesen egytől egyig sok sikert kívántak a végzősöknek az előttük álló megmérettetésekre – és pontosan tudjuk, hogy az ezt megelőző hónapokban, sőt években pedig mindent megtettek, hogy a felkészülés valóban eredményes lehessen. Az ilyenkor esedékes vizsgák közül a médiában legtöbbször az érettségikről hallani, így sokan talán hajlamosak elfeledkezni arról, hogy az ország jövője szempontjából szintén kulcsfontosságú szakmák leendő képviselői is most kell számot adjanak tudásukról.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványnál, miközben rendkívül büszkék vagyunk érettségiző gimnazistáinkra, szakgimnazistáinkra, ugyanilyen lényeges számunkra, hogy hosszú ideje sikerrel veszünk részt több olyan szakma magas színvonalú képzésében, amelyeknél jelentős hiány mutatkozik a munkaerőpiacon. Az idei tanévtől már 4 szakképző intézményünkben zajló munka kiválóan beleillik közösségünk alapfilozófiájába, vagyis, hogy a gyermekekre különleges, egyedi figyelmet fordítva, értékeinket átadva és naprakész tudást, készségeket biztosítva tegyünk meg minél többet sikeres, boldog jövőjükért.

Az aktuális vizsgák közül újdonságot jelent, hogy a már az úgynevezett Szakképzés 4.0 stratégia jegyében megvalósult új rendszerben most először lesznek párhuzamosan ágazati alapvizsgák a 3 éves képzésben részt vevő 9. osztályosok és az 5 éves képzésben érintett 10. osztályosok részére. Ezt megelőzően előbbiek 1, utóbbiak pedig 2 évig vettek részt alapozó oktatásban, ahol minden, az ágazatukat érintő területbe betekintést kaptak. Ezt követően dönthetik el, milyen szakmát választanak. Így lesznek például a turizmus-vendéglátás ágazatban a 3 éves képzésben tanuló diákokból Szakácsok, Cukrászok, Pincér – vendégtéri szakemberek, vagy Panziós – fogadósok. Az 5 éves képzés befejeztével Turisztikai technikusok, Szakács szaktechnikusok, Cukrász szaktechnikusok és Vendégtéri szaktechnikusok lehetnek.

A kereskedelem ágazatban 3 év alatt Kereskedelmi értékesítő bizonyítványt, míg az.5 éves, technikumi képzés sikeres befejezése után Kereskedő és webárúházi technikus bizonyítványt kaphatnak a végzősök.