„Tanulási ökoszisztémák: Minimum szinttől a hálózati tanulásig” – címmel tartott szekcióülést a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány a XXVII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián. Az alábbiakban a szekcióülés összegzése olvasható.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványa (MMSZ IA) hosszú évek tapasztalatai alapján felismerte, hogy a hátrányos helyzetű kistelepülések iskoláiban hiába fordítanak kiemelt figyelmet az alapkompetenciák fejlesztésére, nem sikerül áttörni azt a kritikus szintet, amely megakadályozza a tanulók jelentős részét abban, hogy a középiskolában és később a munkaerőpiacon megállják a helyüket. A diákok közül sokan funkcionális analfabétaként hagyják el az iskolát. A fenntartó ezért külső szakértőket vont be, köztük a PwC oktatási csapatát, és új megközelítést dolgoztak ki, amelynek alapja a rugalmas, hálózati működés és a közös tanulási ökoszisztéma kialakítása.
A kitűzött cél egyértelmű: 2026 nyarára egyetlen tanuló se maradjon az elégtelen (0–1) kompetenciaszinten, és legalább a diákok 30%-a érje el az országos minimumszintet. A célhoz azonban nemcsak mérési eredmények, hanem szemléletváltás is szükséges: az iskolák, a fenntartó és a külső szakemberek közös reflexiója, problémamegoldása és egymástól való tanulása.

A szekció három kulcsfogalma a partnerség, a rugalmasság és az értékelés lett.
• Kiss Tibor az együttműködés jelentőségét emelte ki: nem hierarchia, hanem egymás mellé rendelt szakmai partnerség hozhat valódi fejlődést.
• Nyírfalvi Melinda a rugalmasságra hívta fel a figyelmet: a gyorsan változó környezetben az iskola csak akkor tud eredményesen működni, ha folyamatosan alkalmazkodik, és kész újratervezni.
• Ostorics László szerint a fejlődés alapja a reflexív önértékelés: a hibázás természetes része a tanulásnak, és csak akkor keletkezik használható tudás, ha a pedagógusok saját tapasztalataikból és tévedéseikből tanulhatnak.
A fejlesztési folyamat központi gondolata a minőség három alapkérdése körül szerveződik: Tudja-e? Akarja-e? Hagyják-e neki? A PwC szerepe a tudásátadás volt: közérthetővé tenni a kompetenciamérés módszertanát, és olyan eszköztárat létrehozni, amely valóban segíti a pedagógusokat a tanulók fejlesztésében. A tervezett projekt azonban menet közben átalakult: a szakértők a pedagógusok visszajelzései alapján újratervezték a folyamatot, hogy az valóban hasznos, a gyakorlatban alkalmazható tudást adjon.
A fenntartó nem központi utasításokkal, hanem az iskolák mellé állva kívánja végigvinni a fejlesztést. A kérdés Tarnabodon – Magyarország egyik legszegényebb településén – különösen aktuális: engedik-e és támogatják-e az iskolát a fejlesztésekben? Nyírfalvi Melinda szerint a siker feltétele a bizalom, az autonómia és a belső tanulási kultúra. Tarnabodon az egymástól tanulás mára önszerveződő gyakorlattá vált, ahol a pedagógusok valódi felelősséggel és szabadsággal dolgozhatnak.
A projekt jelenleg mintegy hat iskola részvételével zajlik, és időarányosan 75%-ban teljesült. Bár az eredmények még nem érték el a kívánt áttörést, már látható előrelépés. A következő időszak legnagyobb feladata a tudás helyi szintű továbbadása és a módszertan kiterjesztése újabb iskolákra.
A szekció végkövetkeztetése: a valódi változás belülről indul, és csak akkor fenntartható, ha egy támogató, reflektív, hálózati közösség működik mögötte. A kompetenciafejlesztés lépésről lépésre történik – a gyerekeknél és a pedagógusoknál egyaránt –, miközben minden résztvevő tanul és folyamatosan felteszi magának a kérdést: tudjuk-e, akarjuk-e, és hagyjuk-e egymásnak, hogy végigjárjuk ezt az utat?