Bikalon tartotta évzáró igazgatói értekezletét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány. Az élményekben gazdag, háromnapos eseményen jelen volt többek között Vecsei Miklós felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, aki a felzárkóztatási program jelenlegi állásáról és az iskola meghatározó szerepéről is beszélt a máltai oktatási, nevelési intézmények vezetőinek.
A közösségépítés, az elmélyülés és az inspiráló szakmai beszélgetések álltak az idei tanévet lezáró, háromnapos igazgatói értekezlet középpontjában. A résztvevő intézményvezetők a fenntartó Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány (MMSZIA) munkatársaival közösen tekintettek vissza az elmúlt év eredményeire, kihívásaira és közösen fogalmazták meg jövőbeni céljaikat.
Az igazgatói értekezleten a közösen szerzett élményeken túl
- a közösségi és intézményi tapasztalatok megosztása,
- a megoldásközpontú gondolkodás támogatása, valamint
- a reflektív gyakorlatok és szakmai diskurzusok mentén szerveződtek a foglalkozások.
A tanév végén a hálaadásra is sor került: a máltai oktatási, nevelési intézmények vezetői a dombóvári Jézus Szíve- templomban az ugyancsak máltai fenntartású Esterházy Miklós Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium nevelőtestületével közösen vettek részt hálaadó szentmisén.