About MMSZIA

A szerző nem adott nem adott meg minden adatot.
So far MMSZIA has created 181 blog entries.

Egyetlen gyereket sem veszíthetünk szem elől!

A koronavírus járvány második hulláma és a pandémia miatt meghozott korlátozó intézkedések nem érték váratlanul a Máltai iskolákat, óvodákat: a tavaszi időszakhoz képest felkészültebben fordultunk rá az őszre. Minden intézményünk rendelkezik hatályos és folyamatosan aktualizált veszélyhelyzeti protokollal, intézményeink digitális eszközparkját bővítettük és ami a legfontosabb, pedagógusaink  folyamatosan fejlesztik pedagógiai-módszertani tudásukat. Kollégáink munkáját nagyban segíti, hogy [...]

által|2020-11-17T11:16:05+01:00november 17th, 2020|Egyéb| Egyetlen gyereket sem veszíthetünk szem elől! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

„Versbe szedett életünk” – megjelent gyöngyösi diákjaink antológiája

Októberben könyvbemutatót tartottak a gyöngyösi MMSZ Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnáziumban. És hogy mitől volt ez olyan különleges? Nos, a most leleplezett kötet szerzői az intézmény egykori és jelenlegi tanulói, akik a „Versbe szedett életünk” című antológiában tesznek kísérletet arra, hogy mindenkihez közelebb hozzák a „keris” diákok életét, gondolatait. […]

által|2021-02-18T12:59:22+01:00október 27th, 2020|Egyéb| „Versbe szedett életünk” – megjelent gyöngyösi diákjaink antológiája bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

„Varázsládát” kapnak a máltai első osztályok

Kívülről puha párna borítja (ráülhetsz), belül pedig telis-tele van mesekönyvekkel, bábokkal, fejlesztő játékokkal, mozgáskoordinációt fejlesztő eszközökkel… mi ez? -Varázsláda! A legtöbb láda addig a pillanatig érdekes, míg az elrejtettség homálya szabadjára engedi a gyermeki fantáziát, vagyis, míg ki nem derül, mi van benne. Ebbe a ládába viszont olyan dolgok kerültek, amik a használat által válnak [...]

által|2021-02-18T12:59:22+01:00október 15th, 2020|Egyéb| „Varázsládát” kapnak a máltai első osztályok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A meglévő értékek találkozása a máltai szemléletmóddal

A 2020/21-es tanév indulásáról szóló cikkünkben már jeleztük, hogy idén szeptembertől két új intézmény került az MMSZ Iskola Alapítvány fenntartásába.  Egyikük a Nyírpilisi Általános Iskola, amelyet a megbízott intézményvezető, Magyar-Kósa Tímea, valamint Tóth István Mihályné intézményvezető-helyettes segítségével szeretnénk egy kicsit közelebb hozni olvasóinkhoz. Nyírpilis egy kicsivel kevesebb mint 1000 lakosú község Szabolcs-Szatmár-Bereg megye déli részén, Nyírbátor [...]

által|2021-02-18T12:59:23+01:00szeptember 28th, 2020|Egyéb| A meglévő értékek találkozása a máltai szemléletmóddal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A máltai iskolákban és óvodákban is elindult a 2020/2021-es tanév

Iskoláinkban és óvodáinkban összesen több mint 2200 óvodás gyerek és iskolai tanuló kezdte meg a tanévet. Szeptembertől két új intézmény került az Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány fenntartásába, a Nyírpilisi Általános Iskola és a Tiszabői Margaréta Óvoda. Új intézményeinket szeretettel köszöntjük! Rendhagyó évnyitóink szűk körben, néhol osztálytermi szinten, máshol az iskolarádión keresztül, a járványügyi intézkedések [...]

által|2021-02-18T12:59:23+01:00szeptember 2nd, 2020|Egyéb| A máltai iskolákban és óvodákban is elindult a 2020/2021-es tanév bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kellemeset a hasznossal: ez volt a tarnabodi tábor mottója

Sokféle oka lehet annak, hogy egy diák nagy lelkesedéssel jelentkezik egy nyári táborba. Tarnabodi iskolánk pedagógusai nemrég ezek közül az egyik legjobban eső indokot is hallhatták: „már nagyon hiányoztak a tanítónénik.” Mindezt a mögöttünk hagyott hónapok fényében aligha kell magyarázni, éppen ezért örömteli, hogy Heves megyei intézményünknél a vakáció első heteit jókedvűen – és nem [...]

által|2021-02-18T12:59:24+01:00augusztus 10th, 2020|Egyéb| Kellemeset a hasznossal: ez volt a tarnabodi tábor mottója bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

#CsodaTáska a vidám iskolakezdéshez – Országos gyűjtést hirdet a Máltai Szeretetszolgálat és partnerei (maltai.hu)

"#CsodaTáska névvel indít országos iskolatáska és tanszer gyűjtést a CsodaCsoport Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Augusztus 25-ig 85 gyűjtőponton várják az írószerekkel, füzetekkel megtöltött iskolatáskákat. " A cikk teljes terjedelmében az alábbi linken keresztül olvasható:   https://maltai.hu/cikk/hir/3875

által|2020-08-03T15:15:19+01:00augusztus 3rd, 2020|Egyéb| #CsodaTáska a vidám iskolakezdéshez – Országos gyűjtést hirdet a Máltai Szeretetszolgálat és partnerei (maltai.hu) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

„Úgysem fog sikerülni?” – egyetemi felvételt nyert két mentorált tiszabői diák (maltai.hu)

Két tiszabői diák, Dézsi Márkó és Mányi Zsolt egy év felkészülés és két-két emelt szintű érettségi után a debreceni, illetve a szegedi egyetemen folytathatja tanulmányait. A maltai.hu oldalon megjelent cikk teljes terjedelmében az alábbi linken olvasható: https://maltai.hu/cikk/hir/3877  

által|2020-08-03T14:48:58+01:00augusztus 3rd, 2020|Egyéb| „Úgysem fog sikerülni?” – egyetemi felvételt nyert két mentorált tiszabői diák (maltai.hu) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az „újratalálkozás” jegyében táboroztak gyulaji diákjaink

Normál esetben egy június második felében tartott tábor „arra való”, hogy a diákok az iskolapadban töltött hónapok után egy kicsit kötetlenebb formában is együtt lehessenek, és jó élményekkel kezdhessék a nyarat.  […]

által|2021-02-18T12:59:24+01:00július 13th, 2020|Egyéb| Az „újratalálkozás” jegyében táboroztak gyulaji diákjaink bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ismét jó hírünket vitték a világban gyöngyösi diákjaink

A Károly Róbert Középiskola immár több mint két évtizede vesz részt azokban az Erasmus+ európai uniós programokban, amelyek keretében a tanulók 28 napos külföldi szakmai gyakorlaton gyarapíthatják tudásukat. Ez idő alatt számos rangos vendéglátóhelyen sikerült bizonyítaniuk, sőt, egy alkalommal a szakközépiskolás kategória nívódíját is elnyerték. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványa által fenntartott gyöngyösi intézményben [...]

által|2021-02-18T12:59:25+01:00július 1st, 2020|Egyéb| Ismét jó hírünket vitték a világban gyöngyösi diákjaink bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szoljon.hu: Sikeresen felvételiztek a tiszabői iskola diákjai

Hol tanulnak tovább a tiszabői iskola nyolcadikos diákjai? Hogy ment a tanulás a koronavírus miatt bevezetett tantermen kívüli digitális oktatás idején? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Szoljon.hu portálon megjelent cikkben, melyben az intézmény vezetője, Kubicsek Judit is nyilatkozik. A cikk az alábbi linkre kattintva érhető el: https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-maltai-szeretetszolgalat-is-tamogatta-a-tiszaboi-iskola-diakjait-2454563/?fbclid=IwAR0qloY4ggTGoSrVW9YB1U6jjLpXFHdCbpbc3SYcEbVfj1-IMBH2yi_k9wE    

által|2020-06-24T13:07:24+01:00június 24th, 2020|Egyéb| Szoljon.hu: Sikeresen felvételiztek a tiszabői iskola diákjai bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

EFOP-4.1.5-16-2017-00081

A korábban említett módosítási kérelem 2020. május 13-án lépett hatályba. A műszaki tartalom és a megvalósítási helyszín változása miatt a közbeszerzési dokumentáció átdolgozása is szükségessé vált annak érdekében, hogy az ajánlattételi felhívás előkészítése megtörténjen. A körülmények tükrében világos, hogy a projektet az eredeti határidőig nem lehetséges megvalósítani. A tervezett műszaki tartalom módosítása és a megvalósítási [...]

által|2021-01-08T13:57:06+01:00május 29th, 2020|Egyéb| EFOP-4.1.5-16-2017-00081 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

EFOP-4.1.5-16-2017-00080

A módosított műszaki tartalom alapján az új ajánlattételi felhívás 2020. május 26-án jelent meg, 2020. június 10-i ajánlattételi határidővel. A benyújtási határidő – melynek kis mértékű meghosszabbítása szükség esetén nem zárható ki – letelte után kezdődhet majd meg az ajánlatok ellenőrzése, és az árazott költségvetésekkel kapcsolatos, esetleges hiánypótlási körök lebonyolítása. Bár a körülmények előre nem [...]

által|2021-01-08T13:53:05+01:00május 29th, 2020|Egyéb| EFOP-4.1.5-16-2017-00080 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Óbudai diákjaink idén is megállták a helyüket a rangos, külföldi hotelekben

Mi lehet jobb annál, minthogy a „máltais” diákok egy külföldi szakmai gyakorlat során értékes tapasztalatot, tudást és nem mellesleg életre szóló élményeket szereznek? Az, ha mindezt úgy teszik, hogy közben napjaink egyik legfontosabb célkitűzéséről, a fenntarthatóságról is rengeteget tanulnak! Pontosan ezt a lehetőséget biztosítja tanulóinak immár második esztendeje a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Óbudai Szakgimnázium és [...]

által|2021-02-18T12:59:25+01:00május 25th, 2020|Egyéb| Óbudai diákjaink idén is megállták a helyüket a rangos, külföldi hotelekben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kérdések Rómából (Thaisz Miklós interjúja – angol nyelven)

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat római központja, a Sovereign Order Of Malta interjút készített Thaisz Miklós ügyvezető igazgató úrral az Iskola Alapítvány tevékenységeiről, valamint a rendkívüli tanítási helyzet idején jelentkező feladatokról. Az interjú elérhető angol nyelven, az alábbi oldalon: http://www.orderofmalta.int/2020/05/12/covid-19-commitment-doubled-roma-children-hungary/  

által|2020-05-15T12:20:36+01:00május 15th, 2020|Egyéb| Kérdések Rómából (Thaisz Miklós interjúja – angol nyelven) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Virtuális ballagás a máltai Keriben

A gyöngyösi középiskolánk (MMSZ Károly Róbert Középiskola) rendhagyó, virtuális ballagását foglalja össze a maltai.hu-n megjelent alábbi cikk: https://maltai.hu/cikk/hir/3781     Virtuálisan ballagtak el a máltai középiskolások Gyöngyösön Gaudeamus igitur, ballagási tarisznya, orgonacsokor, matrózblúz, szerenád, bankett. Idén a hagyományos ballagás elemei hiányoznak az iskolákban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyöngyösi Károly Róbert Középiskolájában online búcsúztak el egymástól [...]

által|2021-02-18T12:59:26+01:00május 1st, 2020|Egyéb| Virtuális ballagás a máltai Keriben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

“Segíti az oktatást és a vírus elleni védekezést is a szeretetszolgálat”

"A legszegényebb településeken is megoldották a diákokkal való kapcsolattartást és az oktatás folytatását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott iskolák munkatársai. Rendszeresen felvilágosítják a családokat a higiénés szabályok betartásának fontosságáról és a rászoruló gyerekeknek továbbra is biztosítják a napi ebédet." - olvashatjuk a Magyar Nemzet 2020.április 30-i írásában, melyhez az Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatója, Thaisz [...]

által|2020-04-30T20:03:44+01:00április 30th, 2020|Egyéb| “Segíti az oktatást és a vírus elleni védekezést is a szeretetszolgálat” bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Vegyük észre a pozitívumokat! – így boldogul a digitális oktatással devecseri iskolánk

„Nem tagadom, fordult velem egyet a világ. Gyorsan ki is kellett mennem az udvarra, felnéztem az égre és fentről kértem tanácsot. Végiggondoltam, hogyan valósíthatjuk ezt meg a mi tanulóinkkal, az adott lehetőségekkel.  De már csengett is a telefonom, az egyik kolléganő hívott, s a mit csinálunk kérdésére csak annyit tudtam mondani: „Még nem tudom, de [...]

által|2021-02-18T12:59:26+01:00április 17th, 2020|Egyéb| Vegyük észre a pozitívumokat! – így boldogul a digitális oktatással devecseri iskolánk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az ebéddel kapják meg feladatlapjaikat a rászoruló gyerekek

Napokon belül reagált a rendkívüli válsághelyzet kihívásaira a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványa, intézményei a legnehezebb helyzetű településeken is zökkenőmentesen álltak át az új típusú munkarendre. Mivel óvodáik, iskoláik zömmel a leghátrányosabb helyzetű településeken vannak, a mostani, digitális munkarend ellenére a feladatokat nem egyszer papíron adják át a diákjaiknak. Ezzel együtt a metódus működik, tudásukat, [...]

által|2021-02-18T12:59:26+01:00március 30th, 2020|Egyéb| Az ebéddel kapják meg feladatlapjaikat a rászoruló gyerekek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Fenntartói ajánlás és segédlet az alsó tagozat digitális átállásához

A határozatlan időre elrendelt új típusú munkarend az eddigiekhez képest jelentősen eltérő tervezést, szervezést, feladatellátást, értékelési módszereket igényel. Az MMSZ Iskola Alapítvány pedagógiai-szakmai fejlesztő csapata folyamatos segítséget ajánl Nektek ennek a rendkívüli feladatnak az ellátásához. Az alsó tagozatot érintő ajánlásaink - kiindulópontjaink: NÉHÁNY ALAPELV: ÉRTÉKELÉS Első és legfontosabb feladatunk a megtartás, ezért kérünk benneteket, hogy [...]

által|2021-02-18T12:59:27+01:00március 18th, 2020|Egyéb| Fenntartói ajánlás és segédlet az alsó tagozat digitális átállásához bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Go to Top